Sok szeretettel üdvözöllek a körünkben!
Miről szól ez a tér?
Az elmúlt hónapokban, akár a transzformációs programban, akár a 30 napos detox programban vagy az egyéni coaching alkalmak során – több mély és őszinte visszajelzést kaptam tőletek. Volt, aki azt mondta: „Olyan gyakorlatokon vezettél végig, amikre egyedül soha nem lett volna erőm. Köszönöm, hogy fogtad a kezem, amikor legszívesebben elmenekültem volna magam elől.” Más így fogalmazott: „Egyetlen mondatoddal képes vagy visszaadni a hitemet.”
Ezek a szavak mélyen megérintettek, és úgy döntöttem, hogy szeretnék egy biztonságos, tiszta teret kínálni azoknak, akik ikerláng élményen mennek keresztül, ahol megértés, szeretetteljes vezetés és valódi kapcsolódás várja a résztvevőket.
Többen vagytok, akiknek nincs kapcsolatotok más, ikerláng úton járó lélektárssal, de szívesen kapcsolódnátok egy-egy alkalommal, akár új ismeretségeket kötve, akár csak szimplán a közösség élményéért, ezt mindenki maga érzi belül, mire van szüksége az adott élethelyzetben.
Ez lenne a Lélekkör:
- Havonta egy élő online workshop, gyakorlatokkal, vezetett meditációval és mély beszélgetéssel.
- Kéthavonta egy kötetlenebb Lélektánc találkozó, ahol bármit megoszthatsz, ami benned van.
Mindkét program 90 perces és a Zoom platformon lesz elérhető. A közösséghez való csatlakozás nem jár havidíjjal – a programokhoz rugalmasan, a saját ritmusodban csatlakozhatsz, és csak azokat az alkalmakat fizeted, amelyek megszólítanak, nincs kötelezettség.
Az egyéni, mélyebb folyamatok továbbra is külön, az erre a célra tartott alkalmakon kapnak teret – programokban vagy egyéni coaching beszélgetéseken.
A közösség nem folyamatos jelenlétet, hanem az alkalmak során megélt közös fejlődést, kapcsolódást és a megtartást kínálja.
Tudd, nem vagy egyedül ezen az úton! És nem is kell egyedül menned rajta. Ha itt a helyed, érezni fogod.
Szeretettel várlak:
Agi – Reach Your Soul